YAK 55 2250MM

2025.10.19

Hamarosan elkészül a téli projekt amiért így el voltam tűnve a Yak 55 2250mmA modell története az én életemben 10 éve kezdődött. Anno Tonka modellező kolléga rajzolta meg egy cseh modell alapján. Kovács Attila modellező, mondhatom barátom, pedig az orrbuci sablon, és kabin sablon elkészítését vállalta magára. Gondoltam naivan, hogy akkor itt az ideje elővenni és leporolni a projektet, ha már ennyi munka van benne, és az IMAC versenysorozat is ilyen népszerűvé vált. Nem beszélve arról, hogy Fejér Andris is emlegette a kategóriát, és ők Benivel, Fejér Benedekkel a tavalyi szezont is végigcsinálták. Így hát adott volt a dolog , hogy 2024-ben kellene egy gép, amivel lehet gyakorolni esetleg versenyezni is. Nem beszélve arról, hogy Andrissal már a Calm Res építésében, tesztelésében 100%-ig együtt tudtunk tudtunk dolgozni.Szerencsére Hársfalvi Pál volt olyan kedves, hogy fordított időt a Yak rajzra, véleményt mondott a modellről, és ajánlott egy másik profilt ami megfelelő lehet az IMAC verseszámok megrepülésére.Ezúttal is köszönet neki . Inspiráló volt , hogy nem a vak világnak kezdek neki a rajzolásnak.Itt jött a feketeleves. Mert hát eltelt 1 év. Azaz minden más lett. Az igények, a technika és a cél, hogy mit tudjon a gép. Végül az én agymenésem, hogy ez a modell is egy legó legyen mások számára, akik építeni szeretnének, hogy végül KIT legyen belőle.Nos, erre ráment az egész telem. Ami annyira egyszerűnek tűnt, az olykor napi 14 órás rajzolással teli munka volt, mert jöttek az ötletek, és az igények, amit Anrissal találtunk ki. Rajzoláskor derült ki, hogyegy új szárny kell, aminek az állásszögét 1 fok és 0 fok között lehet variálni. A szárnyak új csapágyazott szervóházat kaptak, így az olcsóbb kategóriás szervónak is van alátámasztása, és hatékonyabbak. Rezgéscsillapító szilikon is helyet kapott a szervóházban. Ez amilyen egyszerűnek tűnt, olyan keservesen ment. A 20. verzió lett a végleges, mivel minden kis fiszfaszt ki kellett találni, fém tengelyt, csapágy ..a szintén csapágyazott oldakormányszervófészek a törzsben ...stbA törzs rövid. Nyújtani kell 10 centiméterrel a törzset. Úgy megrajzolni, hogy építősabonként van kialakítva a kieső . Plusz van hozzá alkatrész alu cső, amivel elronthatatlan az építés. Így az eredmény egyenes törzs. A törzset egy nyúlvánnyal kialakítani a főtartóig, azt átölelve, hogy ki ne szakadhasson.A vízszintesbe bele kellett tervezni a szervókat, amelyek csapágyazott szervóházat kaptak. Így az olcsóbb kategóriás szervónak is van alátámasztása.A vízszintest úgy kialakítani, hogy fogadja a törzs.A függőleges méretei és alakja teljesen más lett, építésnél letörő lábakkal készülnek. A borítás szerkesztve, méretre vágva. A rúdzsanérok helye előre kialakítva. A kilépők kialakítása úgy tervezve, hogy a végén minimál csiszolással kialakított legyen, plusz erősebb anyagot használva. És végül a szintén csapágyazott oldakormányszervófészek a törzsben ...Sok egyéb új dolog, ami nem jut eszembe.Számomra ez volt az eddigi legnagyobb kihívás. Már abban a fázisban járunk, hogy megoszthatom a fotókat és folyamatosan posztoljuk, mert 3 hét múlva már repülnie kell. Mindenki gőzerővel odateszi magát. Andris is épít, Attila intézi a kabint, orrbucit. Köszönet nekik! A dekorra is vannak Ötletek.Remélem tetszenek a képek. folyt köv.